Csokorba szedtem a szerelmet

Öleljétek meg a szeretetet,
Ha gyömrődő múltatokban
Fakó látomástok ti vagytok...

Szedjétek csokorba a szerelmet,
Ha isteneitek éheznek, mert
Falánk önzéstekben faltátok fel önmagatok.

Magatokból enni másnak adjatok.
Vajúdjatok szívekben millión világot,
Hogy szemekben gyújtsatok örök világot.

Féltsetek, hogy által féltessetek.
Eresszétek el, kit nem lehet,
S óvjátok, ki reményt remél bennetek.

Megbocsátást adjatok, kérjetek...
Mert kinek billogja felsejlik szépeteg,
Azt még az ördög is félve kísérti meg.

Lesznek majd, kik versenybe szállnak véletek,
Fel nem ismervén, ti már győztetek,
Mert elértétek, hogy le kívánjanak győzni bennetek
(valamit)...

Emlékezzetek, hogy feledhessetek,
S feledjetek, hogy emlékezzenek...
Mert ki éltét úgy éli, mint ki sértett,
Abból nem lehet más, ődöngő kísértet...

Hazaérvén tékozló szívszerelmek,
Gombolyaglelkű gubancemberek
Arcára ül ki majd hűlt helyetek...
Ők örökké visszavárnak belőletek
(valakit).

És ha e világon nyugalmat végképp nem találtok...
Hálásabb dologba vágjatok:
Virággá, Jószággá, Gyermekké nőjetek!
Így a világ rendre terem véletek...





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-05-23 19:25:31
Utolsó módosítás ideje: 2013-05-23 19:25:31