Ó, AMORÓZÓM!

Vérpiros éjszaka volt, rózsás masli a nyakban - amorózóm -
és te nem is jöttél, hogy lásd milyen édes a nyár itt.
Jobb társ kellett hát? Más mint én? Érte csalódom?
Mid neked ő? Csókolt? Ágyánál  gyertya világít?

Esti imát is szólt? -( hogy jobb lett neki lelke a násztól...)
Én, kitaszított méh, rég vágytam büszke  virágot -
alvó lantosomat felkölteni vágytam az ágyból,
hogy bordám legyen ím, lanthúrja mi  zörgi e táncot,

Mint aki mindent hitt: én kelteni vágytam az éjből.
Őszi tüdőmből  csókpárát szórni kezére ,
Hervadt rózsáját eltépvén ujjaközéből  -
vérző szirmaiért még járván csontos ölébe...

Ó de miért? Ő más, mint én vagyok, ő beteg és vén
Furcsa öregség volt mely lantját  csalta ki tőle;
s nem bírt játszani már új sanzont kedvese keblén -  

Hát amorózóm légy más, mint ő - sírkapuk őre...
És ma emelj szádhoz, mint korsód  ünneped estjén;
részegedésed imám! S érésed  bízd az időre!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-04-22 00:05:27
Utolsó módosítás ideje: 2013-04-22 00:05:27