Marionett


      Mikor elbontották felõlünk a sátrat...

azon az éjjelen én és bábosom a csillagok alatt háltunk.

Semmi nem engedett annyira közel hozzá,
mint az ilyen éjjelek.

   Akkor döbbentem rá, hogy egyedül csak súlyom létezik,
az egyetlen ellenállás részemrõl az anyag,
melybõl látszat-testem készült.
ami másra nem  képes, mint
ellensúlyozni a mozgatást...

Ez egy nehezebb báb! - mondták -
mikor repülni kell
neki két ember szükséges,
hogy a vállára emelje.

S én valóban repültem...

Valami olyasmit álmodtam,
hogy zsinórjaim hárfahúrok,
s arcom, testem, végtagjaim faragatlanok,
csak két tuskó és öt bot éktelenkedett összefûzve,
a törzs, a fej,a nyak, a karok és a lábak,
miket mereven felszögeztek zsinórjaikkal a mennyre.
Mintha túl nehéz lettem volna;
ezért túrták volna le rólam az élet jeleit egy vésõvel...
S mintha - a botok és tuskók - mint valami hárfakeret -
a zsinórpadlásra húrjaimmal odaszögelve
egy pillangót ringattak volna a halálba.











Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-04-12 19:55:01
Utolsó módosítás ideje: 2013-04-12 19:55:01