A113. év

Barátaimnak





Az időnk porladó tükör, szilánkeső.
S a kutató emlékezet üvegcserepek
Között kotorászik, mint a csavargó,
Aki visszaváltható palackokat keres.
Ujjsebző szilánkokban arctöredékek,
Pillangókés-villanás, s a földre hulló
Nevetések fejedre igézik az elmúlást.

S múlandóságunk örökölt díszletei
Közt nem maradt itt más nekünk
Hátra, mint a víztiszta reggelek
Pengeél-magánya, s a csendek
Zizegő, tompa koppanása,
Mely betölti a februári kerteket.

Pedig máskor is voltak itt ilyen,
Vasutasbundás, lassú, szigorú telek,
Amikor csikorgó fellegek felett
Szálltak ködszürke, suhanc szelek.
Igen. Máskor is voltak itt ilyenek,
Másképp vacogók, másként deresek.

Nem volt az olyan régen, amikor
Meghitt beszélgetések varázslatában
Éltünk lázas áhítattal. Mára mindez
Elvadult tompulatba hullt. Hallgatnak
Rólunk a hírek, s mi sem mozdulunk.
Nem nyertük meg és nem veszítettük el,
Vívjuk még a háborút…

Lövészárkaink terepszínű némaságát
Nem csördíti szét okostelefon-sikoly.
Magában harcol, s azt hiszi, győzhet
A milliomnyi egyszemélyes hadsereg.
Útjaink, melyek egykor összefutottak,
Mára a négy égtáj felé tartanak. Lehet
Út ezernyi, de ösvény csak egy.


2013-02-28






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-03-04 09:48:59
Utolsó módosítás ideje: 2013-03-04 09:48:59