Levél kedves Jánoshoz harmadik személyben

Az asszony megemelte a  kezét, felebaráti és
átlátszó volt,  a körvonalai  élesek és dolgosak.
Hajdanán. Egy szóval jellemezte a múltat, s lelkének
maradványát tarkójára szorítva mutatott  középső ujjat.
Valaha hal volt, megvigasztalta ez a viszonylagos,
s ebben az sem zavarta, hogy megjegyzést tettek
a hajára. Levágathatja, vagy kitépheti  és eladhatja.
Számtalan hősi lehetőség között választhatott ,
ezt mégis megtartotta, mint egy relikviát. Sírba viheti,
és  növeszthet belőle lombot, alatta elterülő
dombot, ágak közt  szedret, méla, jóllakott tyúkokat.
Einstein boldog lenne, hogy ilyen profánul igaza lett,
szomorkodva  az elcsúszott erkölcsi pofonon,
hányavetin nyaki ütőeret találva el. Hoci neked
állandóság, hisz az összehasonlítás, egy-egy arcul-
csapás. Tenyerébe temette, ami még megmaradt
aurájából a történtek után, s  vigaszként  könyvelte,
hogy  a családi adókedvezményt  érvényesíthette.
( Korsó a kútnál, összetörten, cserepeit szedegetve. )
Asszony volta, szerepvállalását csőddel csitította el.
Jót  sóhajtott, nem  nézett sehová. Kökénykönnyei
( relatíve rég ) ráncaira vésett  igazgyöngy-szemek.
Boldog  Karácsonyt álmodott, s  csak húshagyó kedden
ébresztették fel –  a lejárt szavatosságú  hogy vagyok.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-02-16 14:25:09
Utolsó módosítás ideje: 2013-06-16 07:56:53