Fény-várás

Mióta elment a gólya Afrikába,
s elköltöztek innen a vándormadarak,
azóta tudhatom, hogy minden hiába,
egyre kevesebbet süt majd le rám a nap.
Öregkorára már több napsütést várna,
s a fényre tartaná arcát hunyorogva,
ősszel az ember a napsugár útjába,
mintha a fény örök ifjúságot hozna.

Várom a fényt én is, melegítsen rajtam
többet, mint a kopott, téli nagykabátom,
amit az életben eddig még akartam,
azt nem vonom vissza, egyiket se bánom.
Hozzám az én sorsom nem volt oly kegyetlen,
hogy panaszkodhatnék az egész világnak,
örülök annak, hogy én is megszülettem,
most az el nem végzett feladatok fájnak.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-12-31 01:35:44
Utolsó módosítás ideje: 2012-12-31 01:35:44