tintás

délelőttönként meglátogattam a rokkant bácsit.
én így hívtam, nem tudtam róla semmit,
a szomszéd teraszos házban lakott,
leültem a lépcső szélére és néztem,
ahogy sűrűn tintába mártogatva tollát,
írt, csak írt egy nagy füzetbe,
talán verseket, nem láttam azt sem.
összeszokott néma páros lettünk,
tudtam, hogy vár, s ha megjöttem,
nyugodtan írt tovább. majd egyszer a labda,
mit körötte pattogtattam, szólásra bírta:
hagyjam ezt abba - kedvesen mondta,
még kiborítom vele a tintásüveget;
jó, és folytattam óvatosabban.
nem akartam, esküszöm, de a labda
- mintha küldetése volna -
a tintásüvegre pattant, s a fehér füzet
kék csíkot kapott. világgá szaladtam, bántam
kimondhatatlanul. de ahogy a bűnös visszatér
a tetthelyre, kertünk sarkából lestem tovább
az öreget. észrevett, s kiáltott, amennyire tudott,
nem haragszik ő rám, jöjjek át, hiányzom.
nem mertem, a bűnért büntetés jár;
ő nem bocsáthat meg nekem.
ősszel iskolás lettem,
megtanultunk írni, tél közeledtén
tollal, tintával is. ahány gyerek,
annyi tintásüveg. tanítás végén
egy szekrényben kaptak helyet.
a nagy tülekedésben valaki fellökött,
szabott kabátomra üveg tinta ömlött.
otthon sem szidtak meg. kipróbáltak mindent,
összeszaladt a ház, jobbnál jobb ötlettel.
nem segített semmi, még a hideg tej sem -
megkaptam évekre méltó büntetésem.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-12-13 14:26:12
Utolsó módosítás ideje: 2012-12-13 14:26:12