A nagy sakktáblán...

A nagy sakktáblán király sohasem voltam.
Futó igen, de késő futni már.
S bár ló sem voltam, volt úgy, hogy lóvá tettek,
s én csak néztem, kis dal-szívű szamár!

Lent paraszt lépett a fű-illatú csendben,
fent meg bíztatott új-csillagú ég.
Hittük: közel van arról mi ott volt messze,
-  s ma messzebb, mint múltbéli messzeség.

Bástyák omlottak.Felszikrázott a játék.
Vigyorgó ördög sakkmattot adott,
s míg könnycsepp csillog a feketén, fehéren,
a múltból is átsír nem egy halott.

Ó,Kéz, időn túl, ördögfeletti árnyék!
A játszma vége mindig könny, halál?
Elfeketül szép, félénkfehér királynénk,
ha itt a perc, s nincs hová lépni már.

A nagy sakktáblán minden tűnő.A Szépség
pirosa lüktet, láz-arca ragyog
és boldogság hull máris boldogtalanba.
Hull, hull, miként ti, hullócsillagok.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: ÚJ HEVESI NAPLÓ, 2001/9