Már leülök kicsit,
mellém hull a nyár.
Leveszi terhét
vállamról a sors,
mint az elnyűtt ruhát.
Nem rég jött,
már megy.
Ígér s elhagy, mint a többi.
Keresztre feszülök értük,
éveim kőtömbnyi.
Nekem a tavasz, a nyár
olyan, mintha ősz lenne
s végzetük lennék..
Mégis...
tudom, kínlódva bár,
de tovább kell vinnem mind.
Magamat és őket.
