A megnyúzott vitorlás

a parton
hálóba akadt kagylók csattogásaitól reszket a levegő
bennük gyöngyök helyett kíváncsi szemek kémlelik
a halászfiúkat
odébb a mólón egy kapitány a vitorlását nyúzza késével
cápák úsznak a kikötőbe követve a vérszagot

később sirályok sebzik vörösre az eget
a sebekből kiforduló alkony a nyílt vízre csalogatja a legényeket
elkötik hát a megkínzott hajót
miközben a kapitány még mindig a lenyúzott bőrt tisztogatja
(ha elkészül, menyasszonyi ruhát varr majd ebből jegyesének,
aki folyton csak a fejéhez vágja:
jobban szereted azt az átkozott bárkát, mint engem,
őt kellene feleségül venned egyszer)

a megnyúzott vitorlás húsát marja a sós víz,
ahogy szeli a gyöngyöző habokat
alulról cápák harapnak ki belőle falatokat
a csillagok közé tülköli minden gyötrelmét
miközben fedélzetén a matrózfiúk már boroshordókat gurítanak elő

mámoros éj után
sirályok kaparják elő a napot a felhők közül
a tengerészek sorfalat állnak a fedélzeten
merev péniszük a hajnal előtt tiszteleg
olykor a korallzátonyok felé kurjantanak
- ezt múld felül! - kacagva kidüllesztik csípőjüket
a vízbe hullt spermacseppek gyöngyökké válnak
amit egy sellőlány gyűjtöget
és fűz bele hajába

a fiúk végül kifogják ezt a sellőt és a hajó orrához kötözik
a tűző nap lassan szárítja testét
lehulló pikkelyei ezüst érmekké változnak
és elnyeli őket egy tengerfenéken éhesen tátogó kincsesláda
a sellő
olykor szomorú dalokat énekel a szerelemről
hangjától elharapják nyelvüket a szirének,
és magukat ölelik át csípős karjaikkal a medúzák
hallgatják a fedélzeten henyélők is
majd meghúzzák a borosüveget
és távoli szigetekről fantáziálnak
elásott kincsekről és kalandokról
lagúnákról

ahol hatalmas mellű, vörös rákasszonyok ollóikat csattogtatják
a matrózok a sziklák mögül lesik őket
aztán elbődülnek és rájuk rontanak hálóikkal
- csak az kap este vacsorát, aki meghág egyet! - rikkantják,
a rákasszonyok azonban nem hagyják magukat
forgatják éles ollóikat
néhány szerencsétlenül járt fiúnak véres csíkot húz az égen
lenyesett pénisze
(vijjogó sirályok kapják el őket röptükben)

a sellő dala megakad
amikor végül hatalmas zátonyra fut a hajó
a tajtékokba fúlt kismatrózok homlokán egy megszabadult lány
csókjának nyoma piroslik
zsebükbe utolsó levált ezüst-pikkelyeit dugta,
hogy legyen mivel lefizetniük az alvilág révészét,
ha csak el nem kötik az ő csónakját is a kis csibészek
a sellő nézi, ahogy
kihűlt testük most a fenékre süllyed
ahol koporsóként fekszenek tátogó kincsesládákba

távol a part menti forró sziklák körül
ködként kavarog a hullámpermet
itt a kapitány esküvőjén a vitorlás-bőrbe csavart ara
összeesik mielőtt még kimondhatná az igent
tengervizet köhög a markába
azzal együtt néhány pislogó kagylót, amiből gyöngyök helyett
a halott matrózfiúk bánatos, bűnbánó szemei szegeződnek
egyenest a kapitányra





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-11-03 19:42:40
Utolsó módosítás ideje: 2012-11-03 19:42:40