Emberi sors ez, jönnek egymás után,
átbújnak a Föld éltető gomblukán.
Parányi testük oly szárnybaszökkenő,
fenn tűzvörösbe, lenn enyhe zöldbe nő.
Szemben a széllel a hitük lesz erős,
sok senki, búvógaz közt mind lengehős.
Talpon maradnak meg nem törve bátran,
lángot visznek Istenhez Nappá váltan.
