Poros az ablakpárkányom
de nem zavar
csak a női szeszély
állítja fel
a szőrt a hátamon
cipelem
a világ baját
felakasztom
az esernyőtartóra
hátha lecsepeg róla
az igazság
mindig megnémul
de várom
hogy veregesse
a vállam
a hátadhoz simul
mikor alszom
kedves vagyok
és boldog leszek
reggel
letörlöm a port
mert másokat zavar.
