Virrasztó

Úgy ülök itt a székemen e szavak előtt, mint egy virrasztó,
Akinek lassan kel fel a nap e halott Vasárnapon
És nem győzte le a mondás kényszerét.
Aki van. Gond és szenvedély felhői közt elkapott pillanatként,
Ok és okozat között békaugrásként.
Jelenem a jövő pillantása, múltam új nap ígérete,
Az idő, megtanult fájdalmas lecke csupán.
Tekintetem szétnyíló tenger, nem kiszáradt kanyargó folyómeder
És egyként bukkan föl előtte minden, ami megmutatkozik.
De a távolságban valami mégis elveszett, valami más, ami nem egy
És én lebegő, párás leheletben őrzöm ezt.
Szellemek súgnak össze fejem fölött
És a szégyentől nevetek a hajnalpír mögött.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Ajtónálló (Budapest, 2008)
Feltöltés ideje: 2012-04-26 15:14:40
Utolsó módosítás ideje: 2012-04-26 15:14:40