félperces

Az asszony kinyújtotta a kezét és megérintette Kuku bácsi vállát.
Évtizedek óta nem érintette meg senki.
Cigány volt. Egy kamrában lakott a rokonoknál.
A cigánytelepen. Kuku bácsit a gyerekek is kinevették. Szerették.
Az asszony újra felényúlt, ezúttal megdörzsölgette a hátát.
- Hisz olyan, mint egy gyerek. - gondolta.
Kuku bácsi naponta többször megjelent a kocsmában.
Megállt az ajtóban és bocsánatkérően mosolygott.
Bokszoló volt a hatvanas években, hatalmas kezét ma is ökölbe szorítva tartotta.
- Gyere Sanyika! Bejöhetsz. Nem jön a főnököm. - biztatta mosolyogva az asszony
és sóhajva kitöltötte a két deci fehéret.
- Van nekem pénzem , csak ezeknek meg ne mondd! - s fejével a kint álló rokonok felé intett.
- Aztán mikor viszel Olaszországba?
- Elviszlek én, ha mondom. Van nekem pénzem.
Vigyorgott, mókásan csapkodta a vádliját. Szomorú volt a szeme.
Ásott valakinél, üvegekkel fizették ki. Az asszony nem fogadhatta el, ő állta a bort. Pénzért adják a szenvedést.

- Ettél ma már? - kérdezte.
Válasz helyett a régi nóta szólt. " Cigán' pap vagyok, ha majd eljössz a templomba, meglátod, milyen cigán' pap vagyok én.
Csak én. Prédikálok a népeknek, szép a ruhám, papi palást. Én vagyok én, a cigán' pap. "
- Na gyere egyél! Főztem kocsonyát! ( Kuku bácsi csendes félmosollyal, fogatlanul eszik.)
Az asszony lehajtja a fejét, nem akar sírni. Nem akarja beleordítani az érkező vendég arcába, hogy elég!
Kitölti az Unicumot, aztán mégis valahogy, kibuggyan belőle a zokogás.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-04-25 11:49:01
Utolsó módosítás ideje: 2012-04-25 13:11:28