A kaméleonos hölgy

Bizonyos kényszerű okok miatt
üvegburában élek. Mint Sylvia Plath.
Lakhelyem időnként elhagyom. Benézek
az ajándékboltomba. Ilyenkor
boldog vagyok. Karafiáth Orsolya
Lotte Lenyájának,
Karoline Wilhelmine Charlotte Blamauernek
énekét dúdolom:
„himbál a víz s már nem csodálkozunk
megóvsz szép éjszakánk a nyár se lássa
s hogy hallgatásom kit takar – tudod
a vétked s néma cinkosod vagyok.”
Vagy néha – az orosz kultúra iránti rajongásból –
a Puskint idéző Csehov Másájának dalát:
„Zöld tölgy a tenger szögletében,
színarany lánc a derekán…
színarany lánc a derekán…”
De néha Kocsma Jennyként
csak ezt: dana, dana, don,
dana, dana, don…
Kalapokat már nem készítek.
A szuvenírboltot eladtam.
Moziszerepeket sem vállalok.
Mióta Kurt Weill és James Bond,
azaz Sir Sean Connery elhagyott.
A zürichi Schauspielhausban,
a moszkvai Bolsojban
és a Broadwayn van még
néhány szerepem.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-04-16 08:44:33
Utolsó módosítás ideje: 2012-04-18 10:52:04