Nem a hitben hittem

Mióta elhagyott a félelem,
egészen egyedül vagyok,
velem volt önzetlen-hűségesen
az egymást őrző csillagok

szorítottak és kényszeríttettek
kételyem kalodájában,
hazug imádatát az egeknek
magam nyugalmára szántam.

Védekeztem, ha nem is vádoltak,
ez végzetes nagy hiba volt,
az életben sokszor rám számoltak,
koldus szegénység birtokolt,

végül uralt és hatalmába vett
a törpék siserehada,
a kifeszített, lyukas ég felett
az isten trónolt egymaga,

nem érvényesültem, mert szilárdan
nem a hitben hittem soha,
azok közt viselkedtem bátran,
kiket nem védett a haza.

Vannak itt fecsegő hallgatások,
s a semmitmondás kiabál,
tehetetlentől fakad az átok,
szájból szivárog a nyál.

Én megtettem már az első lépést,
iránya elfogadható,
hoz tán a sors rám csipetnyi békét,
pihenni akkor volna jó.

Nem adnék sokat lelkiüdvéért
annak, ki himnuszt énekel
a szellemi lét dicsőségéért,
ha tetteiért nem felel.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-03-12 00:12:47
Utolsó módosítás ideje: 2012-03-12 00:12:47