Fattyak karácsonya


Karácsonyfát áhított az ország,
egyre nagyobbat, szebbet,
s míg az ünnepet megerőszakolták
az egyházak, a Föld, e véres halott
megtelt áhítattal, de képeslapok
jöttek kívánni kellemes ünnepeket.

Jött a pap is, ki első volt régen,
ki anyám fülébe nyomta nyelvét,
később az ördögnek kínálta egészen,
gügyögött,nyögött, míg szopta,
s őrjöngött a szoknya
korcán később, verve selyemre selypét.

Jött apám is, a szent, az átkozott,
ki merészelt egy szajhában hinni,
jött s ment...de áldozott
egy csöpp vért, nedvet,
némi elhullajtott kegyelmet,
s tanított napfényt tenyérből inni.

Majd jött állam, jött polgár, ítélet,
törvény, esztelenség, jött minden:
de aztán jött az élet,
s a halál, mely megvédett,
s legvégül jött az egyetlen: az Isten.

Most itt moccan velem szemben,
néz, s látja mindenem.
Látja azt a kisfiút bennem,
kivé nem sikerült lennem,
mert felnőtt nélküle valaki nincstelen.

Karácsonyfákat állít az ország,
de az Isten neve szeretet.
Akik űzték, azok hozták,
vérezzék ki, ha megbotozták,
de hagyják meg bennem a gyermeket.

(Most az hiányzik, aki megcsalt,
mert rászült e sebre varnak.
Lásd, hiába féltett: ő belehalt,
s engem naponta felkaparnak.)





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-01-15 16:57:07
Utolsó módosítás ideje: 2012-01-15 16:57:07