Csavargó

csak áll, mindketten ugyanarra várunk
önkényesen képzelek köré
egy életet, mit külsejét tekintve
szerény emberismeretem aggat rá:
retteg
a mindenségtől
az arcára folyó szennyes létől
a kutyaszorítónak gondolt nyugalomtól
szürkévé tompult szemei az arcán
könyörtelen életének ráncai között kuporognak

olykor, mikor részeg kitárulkozik
anyja emlékére esküdözve ismételgeti:
Jó volt ez így! mintha menekülne
most éppen nincs ok, csak
a mindenség
mitől féljen? ahová lép látom
szennyes tőle a föld, de
így sem cserélne senkivel
tapasztalt eleget; szűrőt tartott alá
mielőtt továbbadta
életútjától véres a talpa

régen indult... akkor 'élt', ha félt
szánalomból sodort kötélen billeg; abba
kapaszkodik, aki utána kap

_________________________

2009-08-27





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-12-13 11:53:51
Utolsó módosítás ideje: 2011-12-13 11:53:51