A Hetedik Szoba
(levél a barátságról)
Oly kétségbeesetten kerestél!
Nyikorgó kertkapun hát beengedtelek.
Mint akik először pillantják egymást,
ujjongva köszöntöttelek.
Végigjártuk a kertet, tréfálkozó
komolysággal egyenként mutattalak be
minden veteménynek, fának.
Aztán
leültünk a kút mellé, kacagva
húztunk egyet-egyet a vödörből,
zsenge sóskát rágcsáltunk:
tavasz volt még.
S mindketten teli lélekkel.
Ám hamar eluntad az üldögélést:
és a ház? Mondtam, nincs ott semmi,
olykor-olykor behúzódom, ha rosszra
fordul az idő. De te kíváncsi voltál –
szobákon hát végigvezettelek.
A galérián, a zeneszobán, egyenként
mind a haton. És a hetedik? Kérdted
tréfálkozva, ám nevetésed mögött ott
feketéllett
egy összeszűkült szembogár.
Miután visszatértem a nefelejcs-
koszorúval, téged nem találtalak.
A hetedik szoba ajtaját fölfeszítve leltem,
magadról tudatlan feküdtél a hideg kövön.
Reszketve fölemeltelek.
A kút vizétől ahogy magadhoz tértél,
szemed üres volt. Rekedten csak annyit
szóltál:
istenem
nem
volt
ott
semmi
- - -
Ma végre újra megpillanthattam
hátad. Népes asztalnál ültél, jóízűen
falatoztál. Talán lencsét, nem tudom.
Bár megéreztél, nem fordultál felém.
Ezen az estén, ahogy hazamegyek,
kinyitom a hetedik szoba ajtaját.
Leülök az üres padlóra, a teremtés
előtti csöndben
ereim tücsök-muzsikáját hallgatom.
Aztán egyenként fölhúzom a rolókat,
kinyitom miriád ablakot, kiszellőztetek.
Ilyenkor, őszi eső után legédesebb a lonc,
elvonult felhők után miriád csillagot látni.
A kert becsordul a házba.
Rád gondolok.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2011-12-13 08:32:13
Utolsó módosítás ideje: 2011-12-13 08:52:36
