Elvakítottan (2)

Megfordult burkában az éj.
A lét nyüszít, sír, behálóz.
Bolyhos fényt sző a holdkaréj
minden kutyaugatáshoz.

Menteném a menthetetlent.
Lázadok, bár nincs már erőm
tavaszt álmodni idelent
avartűzben, őszdelelőn.

És várni, csak várni, bármit
vet elém elvakítottan
koncnak bűntelen a holnap,

hogy játsszak színlelt vakságot.
Hiába. Ki hajnalt látott,
hite Istenig világít.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-11-26 11:39:23
Utolsó módosítás ideje: 2011-11-26 11:39:23