Dunai szél(jav)

még vak volt a hajnal, szennyes, szürke és rongyos,
melósok siettek az első villamoshoz,
ami a távolban sikoltott mintha ölnék,
és tántorogtak a légyszaros villanykörték.

a Boráros téri part alsó kövén ültem,
a parkban pár csöves tüzet rakott mögöttem,
a pattogó szikrák, a víz csobogás á-moll,
és a hídláb szélén egy részeg örvény csápol.

magányosan, mint aszfaltrésben a barackmag,
mint csupasz csecsemő, kit kapualjba raknak,
úgy sírtam fel, már belebutulva, hogy élek.
érezve a város gyökereimbe mélyed.

épp Istent játszott a víz fölötti félhomály,
a közönyös Duna meg folyt, mint szájból a nyál,
színek lengtek bele a szürke virradatba,
s a szél vörös foltot köpött a házfalakra.

már látszottak túloldalt a budai dombok,
és míg itt előttem, mint csövesre dobott rongy,
mocskos víz ébredez a lomha fodrozásban,
a túloldali fényben kevély fodrozás van,

eh, de érdekel engem, költőnek születtem,
ki éj rulettjén végső forgatásra tett fel
vesztettem, bánatom bére borom,
és csak üldögélek, részeg hatalom kormával homlokomon.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-11-24 23:44:27
Utolsó módosítás ideje: 2011-11-25 05:47:34