XII. Ének

        "S a költő is kilép évezredem szobáiból......
         Egy este visszatérünk az emberek útjaira..."

                                                        Saint-John Perse



Visszafordul az út, igen, ne bántsd
az enyészet kelyheit, a nappal
visszatér, rózsák világítanak,
egymásra törjük a némaság
kapuját s élünk megint.

A tükrökből kilép az ember és
hallja, mint libben a fű, az éjen
átdereng keze, szívéhez bújnak,
majd a vadállatok léptei,
válla hajnalba hajlik.

Majd nyár lesz, a tenger küszöbéről
hab lendül a fénynek, mezők felett
a nők édes bokája száll, a köd
kinyílik az út előtt, a fák
kérgeiből illat csorog.

És megtérnek majd a világgá ment
pillanatok, az esők lombjain
elalszik a szomjas madár, reggel
sóhajok bújnak egymáshoz
s a csend elejti önmagát.

Megérkezünk egymáshoz, homlokunk
kamasz csillag, térdünk alatt fehér
patak szalad, - ám, ha megkérdezi
tőlünk a társak, hogy meghalt-e
az Isten, csak hallgatunk.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Háromszög (Budapest, 2004)
Kiadó: Püski Kiadó
Feltöltés ideje: 2011-11-02 23:39:34
Utolsó módosítás ideje: 2011-11-02 23:39:34