Kozmosz (2)

Mint sok elődöm, fix pontot kerestem,
s a végeredmény, íme, látható:
hogy nem vonzhatta többé antitestem,
eltaszított a pörgő sárgolyó.

Hát nekivágok vaktában az Űrnek;
nem érzem rég a metsző hideget,
melyet a tárgyak kő-közönnyel tűrnek,
de el nem bírnák érző idegek.

Jéggé fagyott a karmesteri pálca,
széthullt a dallam, megtört az ütem,
a nyűtt vonóknak megdermedt a tánca,
hangot nem ad a csorbult hárfa sem.

A repedt csellók hangréseiben
a melódiát ízelt pókláb játssza;
táncol a foglya, percet sem pihen,
mint uralkodót víditó pojáca,

Hát barátkozom lassanként a csönddel.
Erős titok köt, s én nem tépem el;
új Napra várok, mely más égövön kel,
s szakíthatok a sápadt régivel.

Az Idő csorbul, meggörbül a Tér,
s a csillagász, ki szorgosan keres még,
meglát egy pontot, műszere kitér,
rögzítve helyzet, tömeg, végsebesség.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-11-01 20:22:01
Utolsó módosítás ideje: 2011-11-01 20:56:04