Az örvény kerubja

A kertet rég fölverte
A gyom.„Menni késő,
Maradni kár”:
Fonalaiba gabalyodott
Klothó, pállott gyolcsaiba
Múmia, színtelen szemekkel
Fekszik ráncos heverőn.
Sarkok reszkető,
Szederjes arcú lárjai
Figyelik dermedten
Hol őt, hol mennyezet
Hőhídjainak salétromvirágait.
Odakinn az öreg ház,
Szárnyaszegett nagymama,
Pillanatra még
Megremeg: a vén borostyántő
Magával rántott
Egy darab vakolatot.
Akárha örvényből rézsút kivágódó
Test, ferde felkiáltójel,
Hasadó ég, alkony pirosában
Sebzett arcú, rubin-smaragd kerub.
És néma siratóasszonyok,
Kezdenek könnyezni a fák,
Ágaikról halotti lisztecskék ürüléke,
Lombok búcsúzó ezüstje, ragacsos
Mézharmat csöpög.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-09-16 08:46:13
Utolsó módosítás ideje: 2011-09-16 08:46:13