Homage to Baka
csak semmit semmit semmit ne mondjunk már....
csak a testetlen vágy zenéljen szavak kordába
ne fogják... zene és dallam értelem semmi csak
mint ha csók mi zajosan gyönyörűn csattan nincs
más miért kellene élni – megsokszorozódni
oda s vissza egy a másik arcban megtapasztalva
a másikat csacskán susogva halkan
alaktalan az idő odavisz elcipel és visszanő
álmosan lógatja nyelvét míg szorít
szorít az élet szorítasz te mint a cipő
* * * *
Mint kisfiú sietek az éji vidéken
már épp csak kiértem az erdőből
elszórva némi gondmorzsát s hátul hagyva
messze minden lókoponyát
s farkasszagú ködfoltot
nyolc-kilencéves zsebben
és megyek az őszi parkban, át az éjen,
a zéjekeken át háthogyha korporos
an lát és a zsebemben gesztenyák,
ó mennyi lehet még kilóra ama / eme nyák...
meg az a sok konya nil aliud
imigyen trükköz 'lenspiegel – ja, az isteneké
valamint ottanoká
okán
ha hontalan
ráncai az tokán rángatva
rángatózik de hogy minek –
és milyen soká...
ki tudja már minek az okán
születik olyan betűorkán
egy ork kán ballag
dülöngél, tántorog, fityiszt mutat
a pereputtynak, putty
már ez a whole táj
ez angolul van mind
a kettő, puha gyurma
tetőfedő fejű – ledű
föl nem áll hever
csupa fínom valódi
többkosárnyi sár
oly görbe fák között
angyalszárnyakon
repül a halál s kornyadoz ott
betűkbe öltöztetett gyümölcs
golyózápor egy tortán
míg épp eltűnik befordul a vonat a sarkon
a sínek közt néhány levél szitál
aprófán költött el a tehetség akadozó
a gázszolgáltatás nincs ki fizessen érte
tehetetlenül fütyül a semmibe minden lehetőség –
szart nem ér ez a
didaxis bár
már és még
hisz értelmetlen
és már nincsen tét
a túlélés esélye annyira csekély sem más csak az
alig kevesebb a semminél a tört
a hányad rá jövend az ék
és az énelem
túl az életen – kenyér s ételen átalagost innen –
nincsen szánalom
Ó hogy még vagyunk szánalmas nagyon…
Dőre redő
a Halál
Szétreped ő mer
t az egyetlen eredő
az ered az erem
rá orom s öröm
omolva töröm
a fal ami dörömböl rajtam
vér csorog a körömből – deadened
telibe ütve the bull’s eye…
micsoda zsákucca
A leghülyébb játék a szavakkal
(Ça ira - to play a vakkal)
Önmagaddal sakkozol – nem vagy még torkig ennyi mattal?
Kifelé bámulok két-három nem létező
ablakon s mert nem nézek oda a hátam
mögött agyamban matat az asztal bár
az sincsen
Sem ház…
Akkor is kutat…
Mégis a nyolcéves koromban vagyok
tán hogy így kivert most itt ez a láz?
Vagy már csak nyolcvan? Lesz-e még nyolc?
Ha a koponya alatt fészkelődik a polc…
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2011-09-15 15:50:30
Utolsó módosítás ideje: 2011-09-15 15:50:30
