Ceremónia

És az alkotót végül kivetik magából az ég habjai.
Óriási pikkelyes halként verdes most a parton összegyűlt emberek lábánál, levegő-alamizsnáért könyörögve kopoltyúival.
Az emberek elborzadva rugdossák csak az Alkotót, vagy épp nevetnek tehetetlenségén, s már tervezik, mihez kezdjenek a váratlanul az ölükbe hullt irdatlan hússal.
- Ez alighanem az ég ajándéka a ma esti esküvőre - szólal meg az egyikük szakálla mögül, a többiek pedig helyeselnek: - Csak az lehet! Az égiek ajándéka!
És már vezetik is elő az ifjú párt: a vőlegény arcán mosoly, a menyasszony lesüti csak tekintetét, s olykor-olykor félrenéz, tekintete ilyenkor ködbe vész, s az ajka lebiggyen, mint aki valami ősi titokra jön rá, egy megfoghatatlan érzés fénymásolatának elkenődött formáit bogozza ki.
Ilyenkor talán úgy érzi, meg sem kellett volna születnie.
Szinte észre sem veszi, ahogy a ceremónia lezajlik, már csak akkor eszmél, amikor útra kelnek: egy aprócska tutajon állva lovagolják a hullámokat - ő, és a férje, aki a tutaj kapitánya.
A lábuknál különös nászajándékként az óriási hal tátogja ki a lelkét.
A part még látható: "Isten veleteket!" kiabál épp a násznép, a lány tekintetéből pedig minden megtett méterrel kopik a fény.
Szemei gömbölyű kavicsokká változnak üregükben.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-08-05 13:42:01
Utolsó módosítás ideje: 2011-08-05 13:42:01