A gonosz múlt

Gyerekként sátrat építettünk lepedőből, az asztal alatt.
Télen a hóból, komor kitartással, kemény jégfalakat.
Mikor hazaértem, apám nagyra nőtt árnya állt fölöttem,
ő szó nélkül ütött, én sírtam, nem hagyta abba még sem.

Kitartó szorgalommal vert, arcán gránitszürke fintor,
melyet  gonosz kacagással festett rá a gyűlölet piktor.
Anyám jajgatva állt közénk, ijedt tekintetét látom,
ahogy haja éjfekete zuhatagával, védelmezőn átfon.

Agyam hátsó rejtekéből kúszik elő ez a régi emlék,
mintha megint újra gyámoltalan kicsi gyerek lennék.
Az akkor érzett félelem oly erővel taszít a múltba,
hogy egész lényem merül bele az emlékezés kútba






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-07-13 12:40:46
Utolsó módosítás ideje: 2011-07-13 12:40:46