Szanálgatás

Majd
ha végleg összeomlik alattunk hitvesi ágyunk,
és a bontásra ítélt házból csak a falak maradnak,
az ablakokon befúvó szél a törmelékben matat,
kibontva az úságpapírokba csomagolt nippeket,
a nagymama sárga ronggyá fakult csipketerítőit.
Apád bólogató kutyája kicsavart nyakkal hever,
amit gúnyból hagytál itt, hogy torzómként lássam:
akkor én, az udvarra hordott keserű emlékek
között kutatva hallgatom, a tépett szélű tapéták
száraz nyelvükkel hogyan lefetyelnek egy másik időt.
És mint valami elaggott guberáló rájövök,
hogy tán' semmit sem érdemes magammal vinnem,
már csak az elmaradt ölelkezéseinkről sohasem
készített képeket keresem egyre eszelősebben
törött fiókok, tátongó szekrények ásító mélyén
a puha port tapogatva, ami valamikor én voltam.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-06-08 15:40:38
Utolsó módosítás ideje: 2011-06-08 15:41:57