Eldobom magam


Fekete párduc testű hamvadó éjszaka,
szakadatlan rút tragikus tragika szava,
marta s csavarta citromként kifacsarta.

Drámaian ércesen betűket papírra dobálta,
imája s fohásza keserves rozsdás rovátka.
múzsája fekete rózsája begyét szúrja.

Marja ó de balga aki nem csalfa,
kezét doromboló macska nyalta,
Ő csak falta poshadtan bűzlő gyászt.

Nem látta a lombozó himbálózó fát,
most eldobja fekete ormótlan tollát,
unja az éjszakai bagoly huhogását.

Látni szeretné a tavaszi avar táncát,
érezni a románc szökkenő zakatolását,
hallgatná a csendes patak pattanó útját,
ég felé dobja koszos morcos koszorúját.

El dobom fekete kormos nehéz tollam,
El dobom a löttyedt tragikus tragédiát ,
El dobom a drámai ösztönös kosztümöt.

Hümmögök fülembe légy zümmögött.
El dobom magamtól pecsétes pennám ,
nézem a cigaretta füst cikkcakkos táncát.

Szemlélem a galambok viháncoló  nászát.
El dobom a réz fényű bárgyú kártya lapot,
szedegetem a szeles vörös alkony zuhatagot.

Lesem a berregő csillagok kötéltáncát,
kisimítom velük homlokom mély ráncát.
El dobom magammal fekete nedűm,
nem leszek többé keserű hegedűs.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-05-23 14:41:01
Utolsó módosítás ideje: 2011-05-23 14:41:01