Egyszer véget ér az út

Végig gondoltam én is eddig már több ezerszer,
szabad-e emlegetni az elmúlást oly gyakran,
szabad-e megidézni büntetlenül a véget?
Így is aggódnak mindig szeretteim miattam.

Mert veszélyekkel élek, mögöttem a halállal,
árnyékát rám vetíti a vérző naplemente,
kezemben nem virágot, törött fegyvert szorítva,
amelyiket a sátán már jó élesre fente.

De hogy éljen a költő, akit senki sem olvas,
mikor minek örüljön, pusztába hogy kiáltson,
hogy meghallják a népek, s figyeljenek szavára,
a hitét el ne adja senkinek, semmi áron?

Sohasem azért él meg tragédiát az ember,
hogy költő mivoltában majd megírja egyszer azt,
mert, ha nem azt írja, amit fontosnak tart írni,
bárhogyan bizonyítja, már nem mondhat igazat.

A költő önmagával harcol, így sosem győzhet,
ha megélné, vállalná a százéves háborút,
háború nélkül is befejeződik az élet,
mindegy, hogy hová vezet, egyszer véget ér az út.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-04-09 14:51:49
Utolsó módosítás ideje: 2011-04-09 14:51:49