Krisztina virágai 1.

Azt mondja, rondák a virágaim,
sok vizet kapnak, vagy túl keveset,
Nem szeretnek engem a virágaim.
Krisztina szeret engem.
De megfed virágaimért,
mint férj az asszonyt a sótlan levesért.
Az ő jázminja bezzeg csupa bimbó,
közben a tükörhöz lép,
megigazítja magán a fülbevalót.

Krisztina úgy tesz,
mintha a virágaim
miatt jönne vizitre,
mint nővér a beteghez,
vizsgálgatja őket
mennyire zöldek,
nedves-e a földjük,
jól bánok-e velük,
van-e bimbójuk,
elég levelük.

Szerinte jót tesz nekik
a sörpermet, attól fényesek.
Nem szálnak rá muslincák,
nem lesznek alkoholisták,
kérdezem.
Krisztina ismeri
minden árnyalatát a zöldnek,
annak a virágnak a borzalmát,
akit nem öntöznek,
Ismer olyanokat,
akiknek gyökere sosem
látott humuszos földet.

Krisztina elment. Úgy lépett ki
az ajtón, mint ruhából. Hagyott itt
egy csokor csendet,
és cserépben egy aprólevelű
valamit.
Fogalmam sincs e növény
mit akarhat tőlem,
sört, vizet vagy miféle nedűt.
Most még ismerkedünk:
csak bámuljuk egymást,
de kezdenek levelei beszomorodni,
akkor lehet, hogy ez egy...?
Jaj, el sem hiszem!,
kezd ez a kis dög rám hasonlítani.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-02-22 13:43:07
Utolsó módosítás ideje: 2011-02-22 13:43:07