Úgy élek én a földön

Úgy élek én a Földön, mint egy csöndes isten:
Mindenem megvan, mégis semmim sincsen.
Meggyötörtem magam nagyon még ifjan
Rózsák közé hevertem, szerettem és ittam.

Virágim hervadásit de nehéz látnom,
De mert csak az igaz virágzik számon
Hallgatni hervadásról lehetetlen,
Öntudatlan is bűnös lehettem.

S most ez gyötör engem meg nagyon,
Rossz rekeszbe préselt égi hatalom.
Látom bűneim mik kicsik és nagyon,
S az ami voltam egykor – már nem vagyok.

Vagyok – mint költő mondja – fenség,
Déltenger, láz és idegenség,
Mint minden ember – emberiség:
Örökös szeretetéhség.

De mégis bízok én egy nagy istenben,
Ki úgy él az égben, mint mi idebenn,
S megsegít majd téged is és engem,
Hogy belőlünk emberibb-ember lehessen.

Budapest, 2008. augusztus 31.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: ÚJ FORRÁS , 2006/3
Kötetben: A tengerszint feletti magasság meghatározása (Arad-Budapest, 2008)
Kiadó: Irodalmi Jelen Könyvek
Feltöltés ideje: 2011-01-14 11:04:24
Utolsó módosítás ideje: 2011-01-14 11:04:24