Kinccsé szorított pillanat
Ránehezül számra a harmat,
szopós bárányok féltenek.
Zöld lombba gubancolódott varjak
kaparják fájós szememet.
Festékből mentett verebek
pattognak ki a világra -,
lassan már féltem az eget,
nehogy valaki összejárja.
A hideglelés megnehezül.
Könnyen csak izzadni lehet.
Aki nem tér, csak megkerül,
keressen talán más helyet!
Kutyavilág a szeretet -,
nyálat csorogtatni csak!
Ha egyetértenek veled,
tanuld meg a dalokat!
Tavasszal szült meg az anyám,
mikor rügyekbe bújt a dér -,
embertelenség hajnalán
mindenki békéről beszél.
Torkomra dugott kapanyél -,
torkig vagyok már veled!
Úgyis kevés a kenyér,
egyél meg, éhes szeretet!
Egy gyárban dolgozom, ahol
északról süt be csak a nap.
A kedvem tisztán kóborol
a kiterített ég alatt -,
tudom, valahol madarak
csőrükben lengetik a lelkem -,
kinccsé szorított pillanat,
amikor értelmemre leltem.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Kötetben: Legyen valaki veletek (Budapest, 1970)
Kiadó: Magvető
Feltöltés ideje: 2010-12-21 13:51:14
Utolsó módosítás ideje: 2010-12-21 13:51:14
