Tiszavirág

Akárha semmiből,
a vízcseppeknek mintha szárnya nőne.
Elébb csak egy. Libben le-föl –
végső, az egyetlen gyönyörre

vár. Bőre leng,
fehér virág a sáson.
S amíg a napkorong
lehull, sok százezernyi, halványzöld-sárga bársony-

„lepke” száll. Némely leszédül,
duplán barázdál a víz színén,
s a falánk folyó a mélybe rántja végül.
A parton ott ülünk én s Irén –  

csak  ámulunk: miképp
kellemked, enyelg és riszál.
Egy a másik nyomdokába lép,
arcunkra finoman feromon szitál –

Irén pirul. Napestig tart a nász – az élet.
Még fölröppen, túl a fák hegyén,
s mint beérett kalász-
ból, pereg újabb három év remény.  






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Bárka, 2010/1.
Feltöltés ideje: 2010-12-20 09:20:35
Utolsó módosítás ideje: 2010-12-20 09:20:35