Profán zsolozsma
A mindennapi kenyerünket
megadhatnád nekünk, nagyúr -,
ha nem demonstrál, nem is tüntet,
nem fekszik útra torlaszul
közülünk senki, s mert szemérmes,
segélyért sem folyamodik,
s ha ez az ország nem tiéd lesz,
irgalmasabb légy -, akkor is.
Kegyeltjeidet hiába inted:
ne rabolják el mindenünk.
Emeld magadhoz szíveinket,
kiszolgáltatva ne legyünk -
mondanánk, de reménytelennek
tűnik hozzád minden ima -,
a védtelennek, elesettnek
kell mindig meglakolnia.
Beszőtte lelkünket az ínség,
mint odúinkat a penész.
Tőlünk már az is nagy merészség,
ha néhányunk jövőbe néz;
gyerekre várunk, nem csodára -
a gyerek könnyebben terem -,
munkára és kenyérre várva
pillésedik az értelem.
Kérünk hát téged, uramisten,
szegényeidet el ne hagyd!
Bár túl sok bizodalma nincsen,
ha keres, nálad nyer vigaszt.
A nyomorultak imádságát
hallgasd meg, és tégy rendet itt -,
ne veszítsd el -, de segítsd meg hát
sok millió szegényeid!
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Kötetben: Kővirágok (Miskolc, 1999)
Kiadó: Felsőmagyarország
Feltöltés ideje: 2010-10-14 07:30:56
Utolsó módosítás ideje: 2010-10-14 07:30:56