Alsónadrágban

ösztön... ösztön... ösztön...

nem tudtam magamon tartani a ruhát
pedig ki hitte volna reggel
hogy két órán belül ismét vetkőzni kezdek

mellettem öt jól öltözött ember
köztük két kicsi
a gyerekek rémülten néztek szüleikre
azok egymásra
majd mindenki rám

mert már levetettem dzsekimet
aztán az inget
a gombokat szinte letéptem
nadrág...
cipők...
az alsóm maradt

nem mertek megszólalni
    csak az őszi víz csobogott
           ahogy kijjebb-kijjebb küzdötte magát
a felborult horgászcsónakot a lassú szél a part felé sodorta

részeg?
miért nem kiáltott?

amikor már láttam kiér
s a partról nyújtogatni kezdtek felé egy evezőt
fogtam a ruháimat és félrevonultam

a távoli fasor mögött öltözködtem föl
nem néztem hátra






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-09-17 10:33:12
Utolsó módosítás ideje: 2010-09-17 10:57:16