Néha...

Mindig újra kezdem a régit,
a félbehagyottat.
Letört ágaim venyigéit,
a földre omlottat
vad suhanc hajtásnak álmodom.
Lombnak, hűs árnyéknak,
akkor is, ha nem az. Ráfogom
s belehalok néha.

S mindig abbahagyom az újat,
mikor cinkosult vágy
kísért s pajzs nélkül háborúztat.
Kegyes egy hazugság.
Tudom, már nem tilt szégyenérzet,
hogy kimondjam, vagyok...
még, aki voltam s észrevétlen
néha belehalok.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-09-10 13:43:15
Utolsó módosítás ideje: 2010-09-11 12:26:37