Kései köszönet
Mennyi halottad van már!
Lelkedben vörösen sötétlõ naptár:
a hûek elmentek, te itt maradtál.
Hogy vállalod sorsod, már kevés:
életed állandó semmittevés,
két nász között sok-sok temetés.
Vendég vagy, de ez nem vígasztal:
kincsektõl roskadó gyászos asztal
mellett egy üres szék marasztal.
Megváltanád, ki int, s felálni készül,
de néked más idõ jutott osztályrészül -
ám a távozók alakja mind-mind beléd szépül,
hogy te légy, ki elmondja róluk,
hogy voltak... és volt nem kevés dolguk
itt: emberré kellett egymást gyúrnunk.
Köszönd hát meg az árnyaknak végre,
hogy mielõtt elfordultak titkos sötétségre,
rád hagyták fényüket, itt hagytak égve;
hogy légy, ha tudsz, ki õk együtt voltak:
színei daloknak, ízei a szónak,
mert ezt hagyod te is ránk, talán már holnap.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
