Halló...itt vagy...

Halló... itt  vagy...

Börtön ez, bakelit-
mélység s te hallgatsz, mint egy fogoly...

Hajfonatod kábelloknikban lóg,
szédülten beléd csavarodom.
Riasztasz, megcsörrensz, hogy milliónyi
idegpályán át indulj hozzám.
Szavaid alagút-huzalerdők
acélbozót illatát hozzák
kagylónyi testedben s megremegtet
felizzó mágikus vonalad.
Éteri csillag vad tüze jár át,
fülemhez így tapasztottalak.

Szorítalak, véred belémkékül,
rádfonódik forrón két kezem,
megfest orvul, ahogy ülsz, állsz, fekszel
a drótokban kigyult képzelet.
Ott vagy, ahol én. Szembe jössz velem.
A hangom átöleli hangod,
vágykötelek, acélvezetékek
húzzák benned a vészharangot.
Tenyérnyi boldogság ez, néhány perc,
reszketsz, vibrálsz egy hullámhosszon.
Lélegzeted tengerárja lüktet,
ha szólsz, öledben ringatózom.

Halló... itt vagy...

Hallgatsz...megse hallhatsz...
nincs vonal. A szívemig szakadt
a húr. Várok rád, hogy  megcsörrensz majd
és hívsz, hogy kiszabadítsalak.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.