Ha igyekszel


A szerelvény zöreje elnyomja
hangod, szavaid szétgurulnak
- szakadt lánc - mondataid, mint
lágy paplanba a test, elsüllyednek,
visszhangtalanságuk elszigetel.
Mandulába szorult igazgyöngy
- micsoda képzavar - a szempár
selyem gömbfelülete téged tükröz,
arcmásod ráhajlik az ívre, meg-
reped, résre nyílik, beszippant
a  gömb, behúz, mint automata
beléptető-rendszer, mögötted
hideg sorompó fémje kattan,
nincs visszaút, csak előre nyílnak
ajtók, befelé terelnek.
Hullámzó tükörkép, szembe úszol
magaddal, át a tükörarcon, nem
tart meg az önkép, sem az én -
kapaszkodj meg, mielőtt be-
bábozódsz a sötétbe, köveket
tapintasz, tenyered felhasad,
vörös cseppjei , mint üvegfúvó
csövén remegő, izzó gömbök.
Félrecsúszott maszkod leválik,
kiürült arcod ráncain éled a
képtelen, megállíthatatlanul
zuhansz, arcéllel előre.

A szerelvény csikordul, lefékez,
megáll. Az utasok közül sokan
kiszállnak. A mandulába szorult
igazgyöngy, mint képzavar, eltűnik a
tömegben. Megcsap a friss légáramlat.
Helyet kapsz, korodnál fogva, elő-
veszed a dolgozatfüzeteket. A fél
osztály még hátra van. Ha igyekszel,
végállomásig kész lehetsz.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.