már nem is tudom kinek mondom

nem vagy te szép és nem vagy te jó sem
vonásaid tükrei a kegyetlenségnek
ahogy nézted a tűztől táncoló szöcskét
amire az öngyújtó gázát folyattad
persze bőgni kezdtél sajnálkozva
ahogy a világ minden népirtás után
álszent vagy pszichológusra termett
az első letolt nadrág szorongása
a fürdőn hagyott gyerek zokogása
mind benned él kiirthatatlan
és egyszerre sír fel
múltad jelened jövőd
ugyanaz az önsanyargató barom
pedig mennyivel könnyebb lenne
hogy isten csak pár szó leírva
a tízparancsolat mélyén
és ordíts verd a gitárodat
igyál bort elnyomni kételyeid
mégis időhúzás a dac tudod
magadat védő kifogásaid
hangod gyenge ne csak nekem mond
ki vagy ne hívd magad istennek
mert azonnal kinevetlek
mi vagy ne is ölts tested ne nevezd
meg magad mert meggyalázlak
egy valamit megtanultunk
a nevek a szavakkal porba hullnak
a névtelen minden alakját hívjad
különben még kecsegtetned is felesleges





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.