Szívdobbanás egy ház elõtt
Eljöttem érted kedvesem, virágot és madarat találsz a tenyeremben,
úgy mint régen a gazdag vándorkereskedők, akik messzi
tájakról érkeztek
és ritka virágokat, beszélő madarakat rejtettek iszákjukba.
Nos kérlek, engedj be, régmúlt emlékeket őrzök a szívemben,
kibújtam most a házak árnyékából, ahol úgy éreztem
vékony karjaimban ringatlak
és mégsem vagy olyan messze, mint álmaimban egy tutaj,
amely a nagy folyam mélyén sodródik az ismeretlenbe.
Sokáig kerestelek, de nézd, most már együtt vagyunk.
Mondd eljössz-e velem, hogy újból csókjaidból meríthessek erőt?
Mondd kedvesem, elkísérnél-e oda, ahol élek, hogy szemed
kékje fölverje az üres teret?
Kérlek ne szólj! Látom, hogy csomagolsz, és mosolyogsz rám.
És elindultunk a házak között, amikor az emberek nehéz
álmukat aludták.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: Élet és Irodalom, 1986
Kötetben: Egy hajléktalan bijdosó alázata (Budapest, 2002)
Kiadó: Open Art
