Ügyetlen alak (2.)

„A költő szeretni való,
de nagyon ügyetlen alak.”
(Ladányi Mihály: Dal)

A megsárgult, berögzült költőkép
helyes a köznek, közhelyes.
Azt említi folyton a tisztelt köz
előkelőbben, bár rosszallóan,
hogy a műszaki intelligenci-
ája s a kézügyessége bizony még a
Csendes Mari(ana)-ároknál sincs.
– „Mélységfelderítő? Nincs ebben sem-
mi misztikusság. – dörmögi már ő.
Nagyon sokat bújom a mélyértel-
mű sorokat, hát más – bűbájos kak-
tuszültetvény – a belső világom.
Persze inkább a nőket bújnám, ha
tudnám; túrnám a puha föld-
testüket, én, a vakundokocska,
okoska, merthogy olvastam Freudot
meg Sartret. Vallom: háromtörekvésű az
emberi lét.” – Hagyd már végre nyugton
Orbánt, Ladányit, Józsefet, Petrit,
Petőfit, Szilágyit és a többit!
Terelj az utcákon vadakat, vagy
legyél tűzoltó, menj el egy gyárba!
– intem mindig, de rám se he-
derít. Hajthatatlan: „Nekem máshogy
kell szolgálnom hazám.” Lerí róla,
okos idióta. Zsibbad benne,
mint a lába, a pókvénás, az ekcémás,
örök ellentmondásban e
szerep: lehet félisten vagy állat,
önnönmaga meghasonlott mása –
a táj fonák marad neki mindig.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.