Énekünk éneke

Messzi város templomtornya
Mint szerelem-hegynek orma
Kiált rám az éjszakában
Szívembe jő egy zsoltárban

Az ének énekét zengi
Szívemnek, mert meg kell tenni
Nem csak állni, mint a kába
Madárijesztőnek bábja

„Mint bogáncs közt a liliom…”
Mondja halkan a dal halom
És bizony én is így érzek
Ha e szép gyöngyszemre nézek

Mely gaz világnak legmélyén
Fénylik itten éjnek-éjén
Rossz időben és rossz korban
Kell itt élnünk – mindig mondtam

De ha már itt vagyunk, kedves
Az orgona most is rendes
Átrepít sok konok gondon
S lelkünk máris messzi dombon

Érhet össze, egyesülve
Szép mámorba szenderülve
És a mocsok fölött járván
Nem érhetne földi járvány.

Védeném ezt, hogyha jönnél
Sok gonosz kínt mind lelökném
S a szerelem-hegynek orma
Harangozna minden csókra

De a zsoltár véget ér most
S Te nem vagy itt, hogy felém ontsd
Csodás hajad fuvallatát,
Elbűvölő hullám-dalát.

Csak én mondom, Hozzád szólva:
Messzi város templomtornya
Rád mosolyog minden éjjel
Míg szerelem bennem fészkel…






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.