Szemüvegvilág


Szemüveg világ

Az angyalát, engem mindenki lát,
De miért nem vidám mégsem ez a szemüvegvilág?
Ja, mert a szemüveg, nincs ingyen?
Á, dehogy mit pénzért vettem, sosem virág
azt lopok, ha kedvesemnek viszek.

Voltak itt mindenfelé, szép színes pupillák, lavornyi könnyek
mégsem bűvöltek, mégsem delejeztek.
Inkább vertek, mint a jég az uborkát, nyakon öntöttek;
keserű, sanyarú életem, de sokszor méreg.
Pedig lehetne nézni szebben,
lehetne rám pillantani mondjuk szelídebben,
és én hiába nézek vissza ostobán,
hiába jelezem, bennem emberségből nincs hiány.
Hiába csordul ki a könnyem, jégre hull,
a közeg, miben élek, egyre homályosabb, ver konokul,
felteszek okulárrét százat,
szemezek veletek, tekintetem, alázat.
Imádom az emberi lényt, főleg a szoknyásokat,
szeretném nézni sokáig, de nincs időm mégse,
többet kell tekintenem a kedvesemre.

Az angyalát, mindenkire figyelek,
megértem én azért, a keserű szemetek,
sok bántalom veri az emberiséget,
nem várhatom el, hogy soronkívül szeressetek,
de látjátok-e kolduló szemeimet?
Nem kérek sokat, csak emberséget.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.