a kékülõ kép

félve nézem meg, esik-e az eső a lefényképezett tájban,
amit a szívem helyére tettem. mára hideg napot jósoltak
neki, kékülő, egyre messzibb hegyeket. lehet, a színeket
csak képzelem, mint a vízcseppek tökéletességét,
ők mindig bele tudnak olvadni valami nagyobba.

örök fényképem mellé nincsen panoráma, eltűntet mindent
a köréje fénymásolt fekete keret. benne a mozgás,
mint sosem nyugvó szál, gyűrűzik tovább.
egén ott van minden madár sziluettje,
földjén nem jár semmi sem, esőtől erős, zöld a láthatár.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.