jelenet egy fürdõszobában
szívünkre szálltak a szerelmes szavak
összeölelkeztünk egy szomjas leheletben
szánkra szikkad a szerelem
csókold le rólam a magányt
ne csak nyakamra leheld a pillanatot
s míg újra számhoz érsz
tárd szét karjaidat
hogy a pillanatnyi örökkévalóságot
befogadhassam
löknek egymás felé a szívverések
ereinkben duzzad a vér
lüktető imádat
dagasztja testünket
nyelved hegye nyelvemhez ér
ruhánkat kibontva fekszünk
szerelemillatú
összegyűrt lepedőn
takarónkból árad a napfény
a fűtött élvezet
csorog ki belőlünk
hagyd hát a redőnyt
hagyd hátra a város hajnali zsivaját
a zuhanyrózsa harmata
mossa le testedről
testem illatát
én csak gyönyörködöm benned
a párás tükörben homályosan látom
amint takarni próbálod tested
emberi vonásait
de szép vagy
mert ember vagy, ezért vagy a legszebb
combodról kis kanálisokban
folyik le a habos víz
örvénylik a lefolyó körül
megmosod arcodat, hasadat is
félszegen nyúlsz
lábaid közé
én nem vízzel:
veled mosakszom.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
