Már minden más

Már felismerhetőek a múló percek,
már távolabbról sírnak az emlékek,
letűnt éveim sikoltása egyre halkabb,
süketebb lett a csend, üresebb, fakultabb.

Változás szelét érzem én,
nem tudom mi költözött belém,
ordít bennem a tudat hasadt némaság,
él a hangtalan mámor-szabadság.

A csend ágyasa vagyok időtlen idők óta,
oly teltek, regélők a napok azóta,
az összes elhibázott lépés, perverz tévelygés, csalóka tett,
csak szerelmes lelkem szülte tartó őrület.

Mártírként kigyúlt, lángol a vérző táj,
meghalt a sok talán, lehet, nincs már akadály,
nézzük a burjánzó, füstölgő elmúlást,
a feketébe öltözött Nap utolsó elalvását.

Nyugovóra tér mindenki aki csak bír,
most már mindenki némán sír,
megtanultam a leckét,
a rideg élet tengerén.

Ajkaimat elhagyó hangok levesznek a káoszban,
emlékem csak porszem a szélviharban,
az új jelen új világot formált,
a pillanat eszméletlen ébredéssé vált.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.