Széthullt percek

Régmúlt idők
ebédcsalogató
melegségével
öleltél át
kendőd kibomlott
hajadba tűzted
az ételgőz
kapros illatát
szemed fényt terített
csillag-abroszt
mosolyod tányérja
kigyúlt
feltálaltad magad
vártál Anyám
mint Isten
a tékozló fiút

Így érkezem hozzád
évek óta
mint egy sóhaj
mint egy gondolat
gyökeredhez
visszahajló ágként
hogy táplálj
s enyhítsem gondodat
s hallgassak
a szótlanság zajával
megcsókoljam
fáradt kezedet
s összerakjam napokká
mit adni adhatok

a széthullt peceket






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.