Magyar népi csújogató




Tavasztól tavaszig vacogva
Botlok – bukdácsolok
Valami időntúli tájon,
Nyirkos világvégi ködben
Megváltásom várom.
Télen álmokat építek,
Nyáron ganéból várat,
Csak nagyritkán nyitom ki
Szólásra a számat.
Égbe száll a hallalim
Kb. a tücsök muzsikája,
Vágyom rá, hogy észrevegyék,
Csak a rigó fütyöl rája.
Így döcög nap, mint nap:
A soha meg nem szilárduló,
Izzó János bolygó.
A jógalégzést tanulom,
Bízom a magam pucájában.
Annyira hiszek a holnapomban,
Mint csöves a napi kukájában.
Pofámon olasz cipőtöknek nyoma,
Engem a „Dolce Vita”
Nem ismer meg soha.
E-mailen, MSN-en, faxon
Keresek egy úriembert,
Aki bemutasson.
Mint biliben a háborgó vihar,
Házamban állomásozom,
Ombudsmani engedéllyel
Szorul a kötél a nyakamon.
Szidhatom az időjárást,
Mondok is véleményt szabadon.
Felírom a vécé falára,
Vagy ha kell, letagadom.
Lehetnék jó: hóban-fagyban
Lehetnék a győzelem kovácsa,
Megannyi görcsölés után, mégis
Másnak jutna a pogácsa.
Sokat gondolok a gerincesekre:
Hétfőn, szerdán, szombaton,
Tesz a Világ az ilyen rózsás helyzetekre
Ha unom, jövőre folytatom.
Beledöglöm a frontátvonulásba,
Mert azonnal migrént kapok.
Jók-e nem tudom eldönteni
A nekem adott pofonok.
Tudomást sem vesznek róla
Az űrben szálló fotonok.
Vajh, ha előkapnám, hasznát venném a botomnak?
Vagy jobb helye lennél másnál
Annak a drága kotonnak?
Sötéten nézek a jövőmre
Szemem csak a széltől könnyes, ha ragyog
Ruhám rongyos, gyomrom korog,
Ez jelzi tán, hogy költő vagyok.


Sz. Nagy János













Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.